2014. október 5.

Jura sárga mészkő (Jura Gelb)

A Jura az egyik legismertebb európai mészkő (fényezhető felülete miatt, helytelenül márványnak is nevezik). Színe: lehet sárgás-bézs, vagy szürke, illetve ezek átmenetes, kevert változatai. Ebben a bejegyzésben a sárgás-bézses színű anyagról osztok meg fotókat, illetve egyéb leírásokat. 
A Jura sárga egy tömör szerkezetű mészkő, mely a Magyarországi időjárási viszonyok mellett (fagyállóságát tekintve) leginkább beltérre ajánlott. Kültéren csak függőleges felületre javaslom,- mint pl.: homlokzat, kerítés burkolat, egyéb függőleges felületek burkolata. Bár a bátrabbak próbálkozhatnak kültérre a kissé porózusabb 17 és 18-as fagyálló réteg anyagaival vízszintes burkolatként is, de én ezt nem javaslom. Beltéren semleges bézses-sárgás színe miatt akár nappali, konyha, fürdőszoba, közlekedő, wc, vagy előszoba burkolat is lehet. 
Rajzolata egyedi, könnyen felismerhető. Egy-egy foszília, kalcit erezet (mely néha repedésnek tűnik, de nem az!) teszi érdekessé. Nem ritka, hogy a belekövesedett csigák keresztmetszetükben, jól felismerhetően válnak láthatóvá.

Létezik még szürkés változata is, ez Jura szürke (Jura Grau) néven ismert.

Származási hely: Németország



Új anyag vásárlása esetén: Jura mészkő árlista

Felületek: fényezett, mattcsiszolt, homokszórt, kefés antik, stokkolt és akár ezek kombinációi.
Rajzolata fényes felülettel látszódik a legjobban, a matt, kefés antik felülettel színe, erezetei halványabbak. Homokszórt és stokkolt változata homogén, világos-bézs, kevésbé rajzolatos.   

Hova javaslom? Legfőképp beltéri burkolatnak, a már fentebb említett mérsékelt fagyállósága miatt. Burkolaton kívül készülhet még belőle egyéb egyedi termék is, úgy mint: mosdópult, lépcső, belső könyöklő; kandalló. Igazán elegáns, szép anyag.

Technikai adatok  
Jellemző anyagvastagság: 1; 2 és 3 cm. Vastagabb anyagok, tömbök külön rendelésre.
Méretei 2 és 3 cm vastag anyag esetében: 3-5 m2-es táblákban, ezekből lehet levágatni a szükséges méreteket. 1 cm vastag anyag csak kész burkolat méretekben: pl. 30,5*30,5 és 61*30,5 cm vagy 30 cm és 40 cm széles soros burkolat.
Súly: 2 cm vastag anyag: ~54 kg/m2; a 3 cm vastag anyag: ~80 kg/m2
Minimális vízfelvevő képessége miatt vizes helyiségekben vízszigetelés szükséges alá.


Fényezett Jura beige 50*50 cm-es burkolat. Díszítés képp a sötétebb burkolati sáv lehet Nero Marqina, vagy Emperador Dark márvány.

Jura sárga fényezett padlóburkolat.

Jura bézs soros burkolat - fényezett felülettel.

Jura durván csiszolt és mattcsiszolt fürdőszoba burkolat.

Jura padló és kandalló burkolat.

Jura sárga - váltósoros burkolat. 20 és 30 cm széles sávok váltakoznak.

Jura sárga soros, mattcsiszolt fürdőszoba burkolat.

Jura sárga mattcsiszolt nappali burkolat - méltó burkolata egy modern, minimalista lakásnak, háznak. Semleges, natúr színével könnyen kombinálható más színekkel. 

Jura padlóburkolat.

Jura beltéri lépcső burkolat. A felülete mattcsiszolt.

Jura antikolt soros burkolat.

Jura faragott balluszteres korlát.

Jura sárga selyemfényű burkolat.

Jura sárga burkolat, fényes felülettel.

Rusztikus élű Jura sárga konyhapult, alulról szerelhető mosogató medencével.

Rusztikus élű Jura sárga konyhapult, alulról szerelhető mosogató medencével.


Javasolt, kiegészítő színek (márványok, mészkövek):
Nero Marquina,  Rosso Alicante, Rosso Verona, Rain Forest Green, Verde Imperial, Jura szürke, egyéb sötétebb márványok, mészkövek.

Hasonló színű,- jellegű anyagok:
Süttői mészkő, Bronzetto, Római Travertin, Kanfanar, Török travertin, Botticino, Crema Marfil.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése